Térkép - Murmanszk (Murmansk)

Murmanszk (Murmansk)
Murmanszk (,, északi számiul Murmanska, kolta számi nyelven Muurman) kikötőváros Oroszország legészaknyugatibb területén, a Kola-öbölben, a Kola-félsziget északi partján, Moszkvától 1967, a Barents-tengertől 12 kilométerre, a norvég és a finn határ közelében.

Lakossága: fő (a 2010. évi népszámláláskor).

A Murmanszki terület közigazgatási központja, fontos haditengerészeti bázis. A meleg Észak-atlanti-áramlatnak köszönhetően kikötője egész évben jégmentes.

A várost 1916. szeptember 21-én alapították Romanov-na-Murmanye néven, – az itt épült Szemjonovszkij falu átnevezésével és városi rangra emelésével – amikor a kolai vasútvonal épült. Nevét részben a Romanov uralkodódinasztiáról kapta. Murman a Barents-tenger és a norvégok óorosz neve, amely valószínűleg a „normann” szóból származik, de egy másik etimológia szerint a számi (lapp) nyelvekből is származhat. A város neve az 1917-es forradalom után lett Murmanszk.

1918 és 1920 közt az első világháború szövetséges hatalmai, illetve az orosz fehérek tartották megszállva.

A második világháború idején Murmanszk fontos, nagy katonai jelentőségű összekötő híd volt a nyugati szövetséges hatalmak és a Szovjetunió között. Óriási áruforgalmat bonyolított: a kikötőn keresztül elsősorban feldolgozott áruk érkeztek és nyersanyagok távoztak a sarki konvojokkal.

1941-ben a német hadsereg támadást intézett a város ellen. Murmanszk hatalmas pusztítást szenvedett el, amelynél nagyobbat az orosz városok közül csak Sztálingrád élt át. A védők elkeseredett küzdelme azonban megakadályozta a város elfoglalását és az oroszok számára létfontosságú karéliai összekötő vasútvonal elvágását. 1985. május 6-án ezt a Szovjetunió a Hős Város cím Murmanszknak adományozásával ismerte el. A harc emlékére emelték a kikötőnél Aljosa monumentális szobrát, amely második világháborús szovjet katonát ábrázol. Murmanszk a háború végéig hadianyagok és egyéb utánpótlás fogadására szolgált.

A hidegháború idején Murmanszk a szovjet tengeralattjárók fő támaszpontja volt. A Szovjetunió felbomlása óta az orosz Északi Flotta és az Atomflot atomjégtörőinek fő kikötője.

A város alapításának 85. évfordulójára építették a Vlagyimir és Szuzdal fehér templomait mintázó tengeri megmentő templomát a tengerészek számára a parton.

A murmanszki vasútállomás Európa és egyben a világ legészakibb személyforgalmat bonyolító vasútállomása. A világon ténylegesen legészakabbra lévő vasútállomás a Murmanszktól kb. 100 kilométerre északnyugatra fekvő Pecsenga kisváros állomása, de ott személyforgalom nincsen. 
Térkép - Murmanszk (Murmansk)
Térkép
Google Föld - Térkép - Murmanszk
Google Föld
Nokia (vállalat) - Térkép - Murmanszk
Nokia (vállalat)
OpenStreetMap - Térkép - Murmanszk
OpenStreetMap
Térkép - Murmanszk - Esri.WorldImagery
Esri.WorldImagery
Térkép - Murmanszk - Esri.WorldStreetMap
Esri.WorldStreetMap
Térkép - Murmanszk - OpenStreetMap.Mapnik
OpenStreetMap.Mapnik
Térkép - Murmanszk - OpenStreetMap.HOT
OpenStreetMap.HOT
Térkép - Murmanszk - OpenTopoMap
OpenTopoMap
Térkép - Murmanszk - CartoDB.Positron
CartoDB.Positron
Térkép - Murmanszk - CartoDB.Voyager
CartoDB.Voyager
Térkép - Murmanszk - OpenMapSurfer.Roads
OpenMapSurfer.Roads
Térkép - Murmanszk - Esri.WorldTopoMap
Esri.WorldTopoMap
Térkép - Murmanszk - Stamen.TonerLite
Stamen.TonerLite
Ország - Oroszország
Oroszország zászlaja
Oroszország által katonailag megszállt területek.1. Transznisztria (1992-től)

2. Abházia (2008-tól)
Valuta / Nyelv  
ISO Valuta Szimbólum Értékes jegyek
RUB Orosz rubel (Russian ruble) ₽ 2
ISO Nyelv
CE Csecsen nyelv (Chechen language)
CV Csuvas nyelv (Chuvash language)
KV Komi nyelv (Komi language)
RU Orosz nyelv (Russian language)
TT Tatár nyelv (Tatar language)
Neighbourhood - Ország  
  •  Azerbajdzsán 
  •  Grúzia 
  •  Kazahsztán 
  •  Kína 
  •  Mongólia 
  •  Észak-Korea 
  •  Fehéroroszország 
  •  Finnország 
  •  Lengyelország 
  •  Lettország 
  •  Litvániai Szocialista Szovjetköztársaság 
  •  Norvégia 
  •  Ukrajna 
  •  Észtország